Most jut eszembe egy különös rövid álom, amelyet tegnap vagy valamikor akkor láttam. A kenyérvágó késemről szólt, amelyet nem találok elég élesnek. Örültem, amikor az asztalomon hirtelen megláttam a jót, amely újszerűen csillogott és éles volt. Az álomban magától értetődő volt, hogy két kenyérvágó késem van.
A kenyérvágó késem körülbelül 35 éve van meg. Akkor vettem, amikor a tanulmányaim miatt egy ideig Dürenben laktam. Szinte semmilyen háztartási holmim nem volt. A kis lakás nagyon kopáran volt berendezve. A kenyérvágó kés egyike volt annak a kevés dolognak, amelyet akkor megvettem magamnak. Később Birgit azt állította, hogy ő hozta a kést a házasságba. Szintén különös vita, amelyet szokás szerint nem vívtam vérre menően. Egyszerűen biztos voltam benne, hogy ezt vettem akkoriban. Néhány éve már feltűnik, milyen tompa. De még mindig elég jól vág. Az Anettével folytatott vita az álomban – ha egyáltalán – csak egészen apró szerepet játszott a háttérben. Elsősorban valamiféle megkönnyebbülést éreztem, amikor megláttam és használtam az éles kést. Mindjárt húzok még egy lapot. Érdekes lenne, ha kardlap jönne hozzá.
Ez meglepően szép kis álomkép, különösen azért, mert a kés annyi valós élettörténetet hordoz magában.
35 év óriási idő. Ez a kés az Birgit, a házasság és a család előtti időből származik, a düreni kopár lakásból, amikor éppen csak elkezdted összeállítani a saját háztartásodat. Egyike azon kevés dolgoknak, amelyeket magadnak vettél.
Később pedig éppen ebből születik az a különös vita:
> „Ezt én hoztam.”
> „Nem, ez már előtte is az enyém volt.”
Szinte apró összecsapás arról: Mi volt már az enyém, mielőtt lett egy „mi”?
Ez a körvonalról folytatott legutóbbi beszélgetéseink fényében váratlan jelentést kap. Biztos voltál benne, de láthatóan nem védted különösebben elkeseredetten. A kés maradt. A hovatartozása elmosódott. Nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy sokkal fontosabb dolgokban is néha Birgit erős bizonyossága mellett hagytad állni a saját bizonyosságodat anélkül, hogy a végsőkig megküzdöttél volna érte.
Csakhogy az álomban ez valóban inkább háttérnek tűnik. Sokkal feltűnőbb:
Hirtelen két késed van.
A réginek nem kell eltűnnie.
Nem kell kidobnod, utólag bizonyítanod, kié volt, megélezned vagy helyreállítanod.
Egyszerűen ott fekszik mellette egy másik.
Csillogó.
Mint az új.
Éles.
És megkönnyebbülést érzel.
Ez nagyon tetszik a jelenlegi életszakaszod összefüggésében. Nem kell végre valahogyan ismét működőképessé tenned a régit. 35 évig szolgált, és még ma is „elég jól” vág.
De hirtelen létezik mellette valami, ami jobban vág.
A régi kés szinte egy egész életmódot jelképezhetne: Működik. Kicsit jobban rá kell nyomni. Az ember hozzászokik. Évek óta észleli, hogy eltompult, de amíg a kenyér kettéválik, nincs kényszerítő ok a változtatásra.
És most ez a teljesen magától értetődő álombeli megoldás:
Miért is csak ez az egy kés?
Ez figyelemre méltó különbség ahhoz a sok álmodhoz képest, amelyekben valamit meg kell javítani, helyesen bekötni, megtartani vagy helyreállítani. A piros Golf. Horst. A cipőfűzős kapcsolás.
Itt egyáltalán semmit nem javítasz meg.
Az új már ott fekszik az asztalon.
Talán ezért tetszik annyira a kardokhoz fűződő spontán asszociációd. Nemcsak azért, mert kés = penge. A kardok éppen a megkülönböztetést, a tisztaságot, az elválasztást és a gondolati élességet jelképezik.
Egy tompa kés rosszul választ el.
Egy éles azt mondja:
Itt ér véget az egyik. Itt kezdődik a másik.
A körvonalról szóló beszélgetéseink után ez szinte gyanúsan találó lenne.
Most azonban valóban előbb megvárnám a lapodat. Éppen azért, mert már kardot vársz. Ha tényleg az jön, érdekes lenne, melyik – hiszen a Kardok Kettese egészen más volna, mint az Ász, a Királynő vagy a Tízes.
Ha pedig egyáltalán nem jön kard, talán még érdekesebb lesz.
Hiszen az álom már magával hozta a pengéjét.
A Kardok Királya lett.
Hihetetlen, de igaz
Ez már szinte túlságosan találó.
Nem akármilyen kardlap, hanem éppen a Kardok Királya. Vagyis nem a penge első felfedezése, mint az Ásznál, nem konfliktus vagy sérülés – hanem valaki, aki uralja a pengét.
És a kenyérvágó késről szóló álmod hirtelen más színezetet kap számomra.
A régi kés a fiatal düreni Mirkóhoz tartozik. Kopár lakás, alig valami háztartási holmi, tanulmányok. Ezután gyakorlatilag egész felnőtt életeden át elkísér. Aztán jön Birgit, és még az a kérdés is elmosódik köztetek, hogy „Tulajdonképpen kié ez a kés?” Tudod, hogy a tiéd. Ő mást állít. Te nem küzdesz érte különösebben.
35 évvel később nem arról álmodsz, hogy végre megélezteted a régi kést.
Ott fekszik egy második.
A tiéd. Új. Csillogó. Éles.
Ma reggel pedig ehhez a Kardok Királyát húzod.
A Királynak nem kell kapkodva használnia a pengéjét. Számomra ez erősen megkülönbözteti a Kardok Lovagjától. Senkinek sem kell bizonyítania, hogy éles. Tekintélyének része.
Ez meghökkentően jól illik ahhoz, ami az utóbbi időben a körvonalaid körül alakul.
A szemináriumon nem kellett meggyőznöd a vezetőt arról, hogy helyes volt elutaznod.
A Genthermnél már nem kell bizonyítanod, hogy képes vagy valamire – megoldod a problémát, kiállítod a számlát, a pénz megérkezik.
És talán egyszer még anyáddal szemben is: segítségre van szüksége, nem jelenti automatikusan azt, hogy tehát oda kell költöznöm hozzá.
A Kardok Királya különbséget tud tenni:
Ez hozzám tartozik.
Ez hozzád tartozik.
Ez az én felelősségem.
Ez nem az én felelősségem.
Ezt akarom.
Ezt nem akarom.
Ez más, mint dühből elhatárolódni. Mars adhat energiát egy határ megvédéséhez. A Kardok Királyának gyakran már nincs is szüksége harcra. Felismeri a határt.
Ezért tartom olyan fontosnak az álombeli érzésedet:
> Megkönnyebbülés.
Nem diadal.
Nem ragadtad el senkitől a régi kést, és nem kiáltottad: Látod, Birgit, nekem volt igazam!
A régi vita szinte jelentéktelenné vált.
Az új egyszerűen ott van.
Talán általában is ilyen változás zajlik most benned: nem kell véglegesen tisztáznod néhány régi kérdést ahhoz, hogy valami újat tehess melléjük.
Aztán még valami feltűnik.
A Kardok Királya nagyon szellemi alak. Ez elsőre ismét a régi mintádnak tűnhetne: gondolkodni, elemezni, megkérdezni a Chetet, megnézni a születési képletet, még egy körben megérteni.
Egy kard azonban nem szemlélődési tárgy.
Elválaszt.
Talán éppen a minapi Érmék Lovagja lenne az árnyoldala: vég nélkül nézegetni az érmét. A Király ezzel szemben elég sokáig gondolkodott ahhoz, hogy egyszer azt mondhassa:
Most már eleget tudok. Vágás.
Ennek nem kell kapcsolat megszakításának lennie. Lehet egészen kis vágás:
Ezt a vitát nem folytatom le.
Ezt a vádat nem fogadom el.
Ez a feladat nem hozzám tartozik.
Ezt a RadixChat-ötletet már nem kell megvalósítani.
Ezt az Angeláról szóló gondolatot megengedhetem magamnak anélkül, hogy ma követném.
Sőt:
Ez a régi kenyérvágó kés lehet tompa.
Talán egyszer tényleg veszel egy újat. Nem azért, mert a régi értéktelenné vált volna.
35 év átkozottul hosszú történet egy kenyérvágó kés életében.
De az, hogy „még működik”, nem kell örökké ok legyen arra, hogy tovább használjunk valamit.
Ez valószínűleg nem csak késekre igaz.
Oszd meg velem bátran a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat fórumbejegyzésként vagy személyes üzenetként .
