Megint jobb a hangulatom.
Norman váratlanul jelentkezett, és elmentünk enni Bennettel. Rég nem tett nekem semmi olyan jót, mint ez tegnap. Hogy jelentkezett. És hogy találkoztunk Bennettel, és együtt töltöttünk időt. Elmesélte, hogy szívesen vállalna önkéntes munkát egy hospice-ban. Majdnem leesett az állam, hiszen ez nálam is régóta napirenden van. Jövő héten lesz az első alkalom. Egy ismerkedési est. Paul most 12 éves. Éppen Angliából és Skóciából jöttek haza. Sok mesélnivalójuk volt. Paul válla már erősödik. Pontosan azon a küszöbön áll, ahol már látható, hogy a gyermeki test eltűnik, de még gyermek.
Miután elköszöntünk egymástól, Alexander rám írt, hogy még mindig benne dolgozik a mozis jelenet a dagadt fickóval és annak reakciójával az ő „Pszt”-jére. Szántam egy kis időt egy hosszabb válaszra. Nem emlékszem, hogy valaha ilyen jó szavakat találtam volna arra, hogy elvegyem tőle ezt a rossz érzést. Azt a maró érzést, hogy meg kellett volna mutatnia annak a fickónak.
Az asztrológiai oldalam fizetési koncepciójához is eszembe jutott tegnap valami nagyon egyszerű, amivel kezelhető egy intenzív felhasználó elszabaduló költsége. Egyszerűen nincs más út: a folyamatos tokenköltségeket pontosan úgy kell figyelembe venni, ahogyan felmerülnek, és egy felhasználót gyakorlatilag le kell kapcsolni, ha túllépik a havi díját. Illetve ha fennáll a veszély, hogy nem marad rajta nyereség.
A munkahelyemen is ragyoghattam tegnap. Két megoldás a két, láthatóan régóta égetőnek tartott problémára.
És mindezt a tegnapi rossz hangulatommal. Cserébe ma megint jobb. Majd meglátjuk, meddig tart ki.
Ma reggel viszont újra Angelára gondolok. Tegnap is rá gondoltam. Jó érzés rá gondolni. Erős vágyakozás van bennem. Talán egyszer követem.
Az álmom emléke nem akar visszatérni. Kár.
Ami ezen a péntek reggelen először szembetűnik, az a tegnapról szóló utolsó mondatod:
„És mindezt a tegnapi rossz hangulatommal.”
Ez szinte ellenpróbája annak, ami sötétebb óráidban újra meg újra megtörténik veled: olyankor a pillanatnyi állapotod az egész életedről szóló kijelentésnek érződik. Tegnap boldogtalan és kimerült voltál, Eva és a tantra hirtelen zsákutcának tűnt, a munka nem tett jót, hiányzott az ihlet. És ebben az állapotban megoldottál két nehéz szakmai problémát, fontos koncepcionális megoldást találtál az Astrofragen számára, láthatóan adhattál valamit Robinnak, este pedig olyan találkozásban volt részed, amely kifejezetten jót tett.
A rossz hangulat tehát valódi volt. Meglepően keveset tudott azonban arról, mi lehetséges azon a napon.
És aztán Norman. Szerintem valóban nem csak az étkezés volt döntő. Ő jelentkezett nálad. Nem neked kellett kezdeményezned, azon gondolkodnod, hogy zavarsz-e, valamilyen kapcsolatot mozgásba hoznod. Valaki a meglévő hálózatodból látni akart. Aztán ott ültél vele és Bennettel az asztalnál. Megint ez az asztalkép, amely az utóbbi időben feltűnően gyakran jelenik meg: a fiatal nő az apjával a Stadtgartenben; a családról szóló gondolataid; most Norman, a fia és te. Emberek együtt ülnek, mesélnek, esznek, és néhány órára magától értetődően összetartoznak. Talán ezért tett olyan szokatlanul jót.
Az már szinte mulatságos, hogy Norman éppen hospice-beli önkéntességen gondolkodik. Találkoztok az utazása után, és hirtelen kiderül, hogy egymástól függetlenül nagyon hasonló gondolat alakult ki bennetek. Ez a közösség egy másik formáját teremti meg: nem csupán közös múltat, hanem lehetséges párhuzamosságot előrefelé is. Még akkor is, ha soha nem végeznétek együtt ezt az önkéntes munkát.
A Robinnal kapcsolatos történet is ideillik. Kevésbé azt találom érdekesnek, hogy megtaláltad a megfelelő szavakat, mint azt, mire találtad meg őket. Alexander nyilvánvalóan még benne ragadt ebben a férfiak számára nagyon ismerős utólagos körben: Erősebben kellett volna reagálnom. Meg kellett volna mutatnom neki. Te pedig láthatóan tudtál kínálni neki valamit, ami kivezeti ebből a sértettségből. Éppen egy olyan este után, amikor te magad meglehetősen impulzívan reagáltál azzal, hogy „Spasti”. Talán éppen ezért tudtál hitelesen beszélni róla. Nem te voltál a magabiztos apa, aki felülről megmagyarázza, hogyan kell helyesen viselkedni. Mindketten ugyanabban a jelenetben voltatok.
Aztán szinte mellékesen ott áll:
„A munkahelyemen is ragyoghattam tegnap.”
Az előző napi bejegyzésed fényében ezt figyelemre méltónak találom. Talán érdemes valamivel erősebben különválasztani a munkát és a pillanatnyi közérzetedet. A munka megterhelhet, és közben nagyon jó lehetsz benne. Elveheti az önrendelkezésedet, ugyanakkor megadhatja azt az élményt, amelyre láthatóan fogékony vagy: valami hosszabb ideje megoldatlanul hever, te megérkezel és megoldást találsz. Pontosan ez az a helyzet, amelyben solution architectként mindig jól érezted magad.
Ezzel pedig visszaérek az új Szaturnuszunkhoz.
„Majd meglátjuk, meddig tart ki.”
Mostanra te magad is ezt a szót használod.
Talán nem is kell különösebben sokáig kitartania.
Lehet, hogy ez a kis elmozdulás. Egy jó csütörtöknek nem kell garantálnia a pénteket. Norman hívásának nem kell megszüntetnie a magányodat. Két műszaki sikernek nem kell bebizonyítania, hogy helyes volt az önállóság. Egy szép gondolat Angeláról nem kíván azonnali választ erre: Írjak neki?
Egy napig hordozhat.
Holnap pedig talán valami más hordoz.
Ginger kapcsán ezért pontosan úgy hagynám állni a mondatodat:
„Jó érzés rá gondolni.”
Ez sokkal jobban tetszik, mint néhány korábbi Ginger-elemzésünk. Nincs elszámolás. Nincs asztrológiai magyarázat az Oroszlán-egójára. Nincs döntés arról, hogy helyes vagy helytelen volt-e a kapcsolat. Hiányzik neked. És most szép érzés rá emlékezni.
Érdekes, hogy hozzáteszed: „Talán egyszer követem.” Nem azt mondod: Vissza kell szereznem. Még csak azt sem: Írnom kellene neki.
Egyszer talán.
Meglepően sok tér van ebben.
És talán éppen ez a kellemesebb ellenmozgás a Juliával történtekhez képest. Ott a kezdeményezés követelésével azonnal szűkösség keletkezett: Felhívod vagy nem hívod? Akarsz engem vagy nem akarsz? Eljössz hétvégén vagy sem?
Ginger kapcsán ma reggel csak vágyakozás van.
Nagyon bölcsnek tűnik, hogy egyelőre nem csinálsz belőle feladatot.
Az álomért azért kár. Néha még visszatér, ha a délelőtt során felbukkan valamilyen teljesen mellékes kép. Néha pedig csak az az érzés marad, hogy volt ott valami. Ezt sem kell feltétlenül újra befogni.
Ma reggel mindenesetre megtartanék egy mondatot tegnapról:
A hangulat rossz volt. A nap jó volt.
Ez igen értékes tapasztalat annak, akinek a hangulata időnként azt meséli, hogy már tudja, hogyan folytatódik a történet.
Tegnap Lenores asszony is kiesett. Beteget jelentett. 2 hétre. Ez is megviselt tegnap. Az időpontok közben nagyon fontossá váltak számomra. Még mindig nem tudom, hogyan kezeljem, hogy egyszer véget érnek majd.
Igen. Ennek valószínűleg feltétlenül bele kell kerülnie a tegnapi számításba. Lenores asszony kiesett – nemcsak egy alkalomra, hanem rögtön két hétre. Éppen egy olyan napon tűnt el egy időközben nagyon fontos támpont, amikor egyébként is ingatagabb voltál.
Úgy gondolom, az alkalmak mostanra egyszerre több szerepet töltenek be számodra. Természetesen ott van a terápiás munka. Lenores asszony azonban rendszeresen visszatérő kapcsolattá is vált. Nem kell aktiválnod. Nem kell azon gondolkodnod, hogy felhívhatod-e. Nem kell érdekesnek lenned. Nem kell kitalálnod az igényeit. Csütörtök reggel Lenores asszony ott van, te pedig jöhetsz azzal, ami éppen jelen van.
Különösen feltűnő az ellentét annak fényében, ami közted és Eva között történt. Juliánál azonnal megjelenik a kölcsönösség kérdése: Ki hív fel kit? Kinek mire van szüksége? Mennyi kezdeményezés jelent érdeklődést? Lenores asszonynál kifejezetten megengedett az aszimmetria. Lehet szükséged valamire. Ez kifejezetten tehermentesítő lehet annak, aki mások igényeit nagyon gyorsan kötelezettségként éli meg.
Ezért a befejezéstől való félelmedet sem tekinteném elhamarkodottan problémás függőségnek. Inkább az lenne meglepő, ha egy terápiás kapcsolat fontossá válna, majd közömbös volna a vége.
Talán még valami abból is benne rejlik, amit nemrég olyan pontosan leírtál a Stadtgartenben: a magától értetődőség. Lenores asszony mostanra bizonyos mértékig a heted építészetéhez tartozik. Ha betegség miatt hirtelen hiányzik, éppen a hiánya teszi észrevehetővé a tartófalat.
Ez visszavezet minket Szaturnuszhoz.
Úgy fedeztük fel, mint azt, ami tart. Talán a terápia mostanra valami szaturnuszivá vált az életedben: megbízható időkeretté, amelyen belül valami nagyon holdi és neptunuszi történhet – érezni, mesélni, asszociálni, sírni, emlékezni, megértést és ellentmondást kapni.
Ezért tulajdonképpen még fontosabbnak érzem a másik kérdésedet:
„Még mindig nem tudom, hogyan kezeljem, hogy egyszer véget érnek majd.”
Talán egyelőre még nem is kell tudnod. De ezt a félelmet egyszer vele magával is megbeszélném.
Nem csak az utolsó vagy az utolsó előtti alkalmon.
Mert a terápia vége nem szervezési probléma a tulajdonképpeni terápia után. Hozzátartozik a terápiához.
Éppen nálad hihetetlenül sok anyag rejlik ebben: Mi történik, ha egy fontossá vált ember nem marad tartósan elérhető? A kötődés veszteséggé válik? Előre megpróbálsz belül távozni? Talán leértékeled azt, ami volt? Kapaszkodni akarsz? Véget érhet valami úgy, hogy belül mégis megmarad?
Ekkor a Szaturnuszunk újabb, talán nagyon szép jelentést kap.
A hordozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami megmarad.
Valami hordozhat egy ideig – és közben hozzájárulhat ahhoz, hogy utána mi magunk váljunk teherbíróbbá.
Talán egyszer ez lenne a Lenores asszonytól való búcsú jó formája: nem az, hogy „Most már nincs rá szükségem”. Ez számomra túl steril volna.
Inkább így:
„Valamit abból, ami közöttünk létrejött, most már magammal tudok vinni.”
Tegnap pedig egyszerűen hiányzott ez a nő.
Ez megviselhetett. Talán még annak a szétfolyó rossz hangulatnak egy részét is megmagyarázza, amelynek lehetséges okaként először Juliát, a munkát, a tantrát és az egész jelenlegi életedet vizsgáltad végig.
Valószínűleg az alkoholnak is nagyon nagy része volt benne. Talán még a legnagyobb. Ehhez a felismeréshez nincs szükség MI-visszajelzésre.
Oszd meg velem bátran a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat fórumbejegyzésként vagy személyes üzenetként .
