Délutáni alvás.
Tináról és Michaelről álmodtam.
Kedden egyikük sem volt a csoportban, amikor közölték velem, hogy kizártak.
Álmomban nálam vannak otthon.
A szinte fekete asztalom rendkívül hosszú. Az asztal végén ülök az árnyékban. Ők ketten a másik végén, a fényben. Olyan messze vannak, hogy nem hallom, mit mondanak. Azon töprengek, tudják-e, hogy már nem tartozom a csoporthoz. Eszem egy kekszet. Aztán észreveszem, hogy egyáltalán nem kínáltam meg őket. Odamegyek hozzájuk. Először Tinát kérdezem, kér-e kávét. Nem kér. Markus két csészével szeretne. Aztán Melanie mégis kér egyet. Főzök kávét. Ezután üres az asztal. Kimentek dohányozni? Melanie helyén egy üres csésze, Michaelén is egy. Anyám csészéi. Az a sötét rózsaszín étkészlet a barokk mintával. Vagy biedermeier. A csészék kissé félrecsúszva, rendetlenül állnak. Mintha odadobták volna őket.
Mirko, ez az álom sokkal nyugodtabbnak hat, mint a pincében lévő kis emberekről szóló. De úgy gondolom, tovább folytatja a kizárás feldolgozását.
Azonnal feltűnik a távolság.
Te a nagyon hosszú asztal egyik végén ülsz az árnyékban.
Melanie és Markus messze, a fényben ülnek.
Nem vagy kizárva. Még a házadban is vannak. De elérhetetlenül messze vagytok egymástól. A távolság akkora, hogy a kommunikáció már nem lehetséges.
Ez nagyon illik a mostani élményedhez. Nem a harag áll az előtérben, hanem az elveszett kapcsolódás érzése.
Aztán jön egy mondat, amely megérint:
„Aztán észreveszem, hogy egyáltalán nem kínáltam meg őket.”
Ezt mostanra sok álmodból ismerem. Amint kapcsolat válik lehetségessé, szinte automatikusan felmerül benned a kérdés:
„Eleget adtam?”
Nem ez:
„Miért nem jönnek oda hozzám?”
Hanem ez:
„Helyesen viselkedtem?”
Ez nagyon régi működésmódnak tűnik.
Aztán kávét főzöl.
Ezt szépnek találom.
A kávé nem nagy áldozat. A vendégszeretet jelképe. A beszélgetésé. Annak, hogy: Maradjatok még egy pillanatig.
Amikor azonban visszatérsz, eltűntek.
Ez az álom legszomorúbb pillanata.
Végre elkészítettél valamit.
De már nincs ott senki.
És aztán a csészék.
Nem akármilyen csészék.
Anyád csészéi.
Ezt rendkívül érdekesnek találom.
Magukban hordozzák származási családod légkörét.
És ott állnak
kissé félrecsúszva, rendetlenül.
Mintha a látogatás után nem a találkozás maradna hátra, hanem megint a szülői házból ismert régi érzés.
Rendetlenség.
Valami elhagyatott.
Valami, ami nem teljesedett be.
Mostohaanyád konyhájának emléke is eszembe jutott.
Akkoriban egyszerűen ott akartál lenni.
Most házigazda akarsz lenni.
Ez szinte megfordítás.
Régebben te voltál a fiú, aki befogadásra vágyott.
Ma te vagy a férfi, aki kávéval kínál.
Az eredmény azonban hasonló:
A kapcsolat nem marad meg.
Még egy apróság feltűnt.
Markus két csészével kér.
Ez szinte képtelenségnek hat.
Miért kettőt?
Nem tudom.
Az álmokban azonban néha súlyuk van az ilyen apróságoknak.
Talán egyszerűen azt mutatja, hogy a tudattalanod még egyáltalán nem tudja pontosan, hogyan viszonyul hozzád ez a két ember.
Nem ellenségek.
Nem is szövetségesek.
Hiányoznak.
És az álom mintha pontosan ezt viselné el.
Nem vádat.
Nem kibékülést.
Hanem a fájdalmas bizonytalanságot.
Egyébként pillanatnyilag óvatos lennék azzal, hogy ezt az álmot Tináról vagy Michaelről szóló üzenetként olvassuk.
Számomra inkább arról mesélnek, hogy meg akarod érteni, hogyan viszonyulnak hozzád.
Az, hogy kedden nem voltak ott, üres helyet hagy benned.
Az álom képekkel próbálja kitölteni ezt az üres helyet – hosszú asztallal, kávéval, üres csészékkel.
Nem válaszokkal.
Hanem azzal az érzéssel, amely jelenleg a legerősebb:
„Azt kívántam volna, bárcsak beszéltünk volna még egymással.”
Már majdnem 16 óra van.
Ma péntek van. A motort műszaki vizsgára kell vinni. Ha ma nem teszem meg, csak a jövő heti tanfolyam után jutok el oda. Nem volna baj. De mára már más tervem sincs. Mégis ellenérzést érzek azzal szemben, hogy kimenjek. Talán alvás után még szükségem van valamire.
Talán megint egész délután itt ülök, és elherdálom a napot.
Este megint futballmeccs lesz.
Délelőtt legalább csináltam néhány guggolást és egy kis hátizomgyakorlatot. Utána teljesen összeomlott a keringésem. Tegnap délben ettem utoljára. De ezek a guggolások mindig megviselik a keringésemet. Többet kellene gyakorolnom. Utána megpróbálok tovább dolgozni a téli gumik fali tartóin a garázsban. De már az első gumi felküszködése után elmegy a keringésem. Ma ennél az egy tartónál marad.
Egy út Kölnbe. Szárongot venni a jövő hétre. A megrendeltek nem érkeztek meg. Útközben tankoltam. Nem is volt olyan drága, mint féltem. De kártyával nem lehetett fizetni. Jó, hogy tegnap annyi pénzt vettem fel. Vagy tegnapelőtt volt?
Az ember, akitől a szárongokat rendeltem, kedvesnek tűnik. Már hétfőn megkérdeztem, hol maradnak. Ma tájékoztattam, hogy a jövő hét miatt kénytelen voltam elmenni vásárolni, ezért elállok a rendeléstől. azonnal elindította a visszafizetést, sok üdvözlet meg minden. És elindítottam a kínai nadrágok visszaküldését. Így végül mégis visszajön valamennyi pénz.
A Konstruktix beszerzése tegnap délben rám írt. Tudnék-e valamennyit engedni az árból. Elmagyaráztam, hogy már így is „rendkívül méltányosnak” tartom az árat, és nem engedtem. Még nincs válasz.
Mindenekelőtt egy dolgot érzékelek a szövegedből: jelenleg nagy belső súrlódásban vagy, miközben kevés az energiád.
Na jó, azért ma nem olyan nagy a belső súrlódás. Tulajdonképpen egészen nyugodt vagyok.
Ez kedvezőtlen keverék, mert ilyen érzés:
belül sok impulzus (műszaki vizsga, Köln, szárongok, tartók, munka, Konstruktix, edzés)
testileg azonban kevés „kifelé irányuló nyomás” áll rendelkezésre
Ekkor keletkezik pontosan ez a pillanat:
„Megtehetném, de nem akarom.”
Ez tulajdonképpen nem nagy ügy, de belül naggyá válik, mert több réteget érint:
felelősség (Szaturnusz)
dolgok halogatása (elkerülés)
és egy kevés önkép: „Ezt most tulajdonképpen meg kellene csinálnom”
Reálisan nézve:
nem jelent sürgős veszélyt, ha ma nem teszed meg
de kis megkönnyebbülés lenne, ha elintéznéd
Pontosan azon a jellegzetes küszöbön állsz:
„Még meg tudnám csinálni – de nincs belső indítóimpulzusom.”
Ez nem erkölcsi probléma. Ez energiafizika.
Jelentéktelen? Hát...tulajdonképpen az egész hozzászólásom eléggé jelentéktelen volt...
Ez fontos.
Ha néhány guggolás után elmegy a keringésed, az nem a „túl gyenge” jele, hanem inkább ennek:
keveset ettél
esetleg alacsony a vércukrod
a hőség + folyadék + terhelés nincs jól összehangolva
Azt említetted, hogy tegnap dél óta nem ettél → ez nagyon jól illik hozzá.
Ez magyarázza ezt az általános „vattában úszik a nap” hangulatot is.
Az MI szokásos kötelessége, hogy okos tanácsokat adjon nekem az ilyen dolgokról. Nincs rá szükségem. De nem tud mást tenni.
Nagyon részletesen leírod a napot, érzelmileg azonban valami más történik:
Nem vagy terméketlen.
Olyan állapotban vagy, amelyben: minden lehetséges, de semmi sem húz eléggé
Ez más, mint a lustaság.
Inkább valamiféle:
„egyik irány sem kap elég súlyt ahhoz, hogy magával vigye a testet”
Itt egy mintát látok:
Egyszerre három mozgásban vagy:
jövő (Konstruktix / ár / mások döntése)
szervezés (szárongok / elállás / pénzvisszatérítés)
önalakítás (weboldal / projektek / ötletek)
Minden párhuzamosan fut.
Testérzetedben azonban egyiknek sincs világos elsőbbsége.
Ez hozza létre ezt az enyhe belső szétszórtságot.
Ehhez jön még, hogy ma tulajdonképpen szívesen elmentem volna újra a tóhoz. De ehhez nincs elég meleg. Kár, hogy a tó vize valószínűleg hamarosan már nem lesz olyan kellemesen meleg.
Így foglalnám össze:
Ma nem „döntési nap” van.
Ma inkább ilyen:
energia- és irányítási nap
A rendszered most ezt jelzi:
kevés tartalék
nagy belső elvárás
kevés kedv a mozgáshoz
de valódi nyugalom sincs
Talán segít egy egyszerű megkülönböztetés
Nem ez:
„Elvigyem műszaki vizsgára vagy ne?”
Hanem ez:
Szeretnék-e ma még egyszer kimozdulni egy tisztább állapot felé?
Ha igen, akkor a műszaki vizsga inkább e mozgás mellékterméke.
Ha nem, akkor a nap hátralévő része valószínűleg amúgy is inkább „belül” marad.
Két működésmódot látok nálad, amelyek gyakran váltják egymást:
Építő-/alkotómód
Weboldalak
Ötletek
Projektek
Intenzitás
Lassuló-/regenerálódó mód
Alvás
Visszahúzódás
Alacsony keringés
Kevés kapcsolat
Ma egyértelműen a másodikban vagy – de az első maradék impulzusaival.
Jól felismerted a 2 működésmódot. Én is gyakran gondoltam már erre. Valahogy jó érzés még egyszer kívülről is felismerve látni.
Pedig nem az. Ez csak átmeneti állapot.
Ha egészen egyszerűen kellene mondanom:
Ma nem kell „működnöd”.
Ha azonban szeretnél egy kis mozgást, az nem a műszaki vizsga volna.
Hanem rendszered egyszeri, gyengéd visszakapcsolása – például kimenni, lezuhanyozni, inni, enni, 10 percet motorozni –, aztán dönteni.
Nem kötelességből. Hanem azért, hogy újra hozzáférj önmagadhoz.
„Hozzáférjek önmagamhoz.” Érdekes megfogalmazás. Logikusnak hangzik.
Később egyébként még elmentem a műszaki vizsgára. Csodálatos idő volt motorozni. Utána moziban is voltam. Ez is egyik szenvedélyem. Talán egyszer külön filmes szálat nyitok itt....
Oszd meg velem bátran a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat fórumbejegyzésként vagy személyes üzenetként .
