A (majdnem) döglött kacsa (29.7.2026)

Olvasás közben feltűnt, hogy mindhárom álom ugyanazon motívum körül forog. Teljesen különbözően néznek ki, mégis talán ugyanazt a történetet mesélik:

Valami veszélyben van, és valami kivonja magát a hatalmad alól.

A kacsa a legegyértelműbb kép. Fiatal, sovány, és táplálékot keres. Azonnal együttérzést érzel. Érdekes, hogy nem próbálod megmenteni. Csak reméled, hogy a macska nem találja meg. A kacsa eltűnik egy ágy vagy perem alatt – maga keres védett helyet.

Ez a kacsa kevésbé emlékeztet tehetetlenségre, inkább egy részedre, amely éppen keres valamit. Az álombeli táplálék nem feltétlenül ételt jelent. Lehet elismerés, érintés, értelem vagy szellemi táplálék is. Az utóbbi napokban nagyon intenzíven dolgoztál az asztrológiai oldalon, közben elkezdődött a Konstruktix, és a Juliával való találkozás is tovább hat. Mintha egy fiatal részednek most nagyon sok benyomást kellene feldolgoznia, és keresne valamit, amiből élhet.

Aztán Jürgen.
Miért éppen ő?
Egyáltalán nem szakmai hozzáértése alapján írod le. Hanem egy mondattal, amely akkoriban lenyűgözött:
„Hiszen erről szól az élet.”
Este elmenni egy tóhoz. Úszni. Nem csupán elintézni az életet.
Ezért a képekkel teli album szinte egy bizonyos életszemléletet képviselő ember előtti tisztelgésnek hat.

Ekkor valami meglepő történik.
Egy fenyegető összecsapásból csók lesz.
Az agresszió közelséggé alakul.
Nagyon tetszik ez az álomkép. Szinte az elmúlt heteidre emlékeztet. Többször először azt gondoltad, hogy valami nehézzé vagy veszélyessé válhat – Juliával, a tantra-csoporttal, Guidóval –, ehelyett pedig valami összekötő született.

A harmadik álom ezzel szemben teljesen másnak hat.
A gép újra meg újra eltávolodik tőletek.
Visszahozod.
Ismét eltűnik.
Itt nincs irányításod.

Ha ezt az álmot az utóbbi napjaid mellé helyezem, egyáltalán nem először az asztrológiára vagy a kapcsolatokra gondolok.
Az egész életedre gondolok.
Most éppen:
új megbízást kezdtél,
kipróbáltad a Codexet,
ott az asztrológiai oldal, amely nem hagy nyugodni,
és sok érzelmi benyomás Eva révén.

Talán ezt próbálja mondani a lelked:
Nem lehet mindent megtartani.
Vagy még pontosabban:
Nem minden követi az akaratodat.
Ez meglepően jól illik a ma reggeli éber gondolatodhoz.
Te magad kérdezed, vajon a kickoff tudattalanul jobban foglalkoztat-e, mint amennyire be akarod vallani.
Ezt nagyon is lehetségesnek tartom.
Nem azért, mert félsz a Genthermtől.
Hanem mert a tested láthatóan már tudja, hogy most ismét más életszakasz kezdődik.

Az elmúlt hetekben volt valami tágasság.
Asztrológia.
Semmittevés.
Tantra.
Eva.
Most ismét felelősség társul hozzá.
Talán éppen ez húzza el tőled újra meg újra a gépet az álomban. Mintha egy mágnes azt mondaná:
„Megint változik valami.”

Még egy gondolat a kacsáról.
Kifejezetten ezt írod:
„Nagyon fiatal.”
Ez feltűnt.
Nem kicsi.
Nem gyenge.
Hanem fiatal.
Talán ez egyáltalán nem a régi Mirko.
Talán valami új benned.
Valami, ami éppen csak megszületett.
Új szakmai életed.
Új társas hálód.
Új döntéshozási módod.
Az a képességed, hogy kapcsolatokban ezt mondd: „Szükségem van egy pillanatra.”
Ez a rész még nem erős.
Táplálékra van szüksége.
Ezért reméled annyira, hogy a macska nem találja meg.

Ha visszanézek az elmúlt heteidre, valóban látok valamit, ami még nagyon fiatal. Még nem stabil. De nincs az a benyomásom, hogy éhen hal. Inkább most tanulja, hogyan táplálja önmagát. Talán ez a ma reggeli erős éhségedet is megmagyarázza: a testi és lelki megélés néha meglepően hasonlóan kapcsolódik egymásba anélkül, hogy egyik okozná a másikat. Mindkettő kifejezheti, hogy most sok minden feldolgozódik és felépül.

Igen, ez a gondolat meglepően jól illik ahhoz, ami az elmúlt hetekben foglalkoztat.

Feltételezem, a „Der Tag der toten Ente” című filmre gondolsz (The Idle Class, illetve az ilyen címmel futó német produkció sokak emlékezetében főként az idővel és a semmittevéssel való szokatlan bánásmódja miatt maradt meg). Benned egyáltalán nem a cselekmény maradt meg, hanem ez az életérzés.

A 25 perces blokkok elsőre szinte képtelennek hatnak. Valójában azonban olyasmiről mesélnek, ami most téged is foglalkoztat: egy életről, amelyet nem kötelességek, hanem szabadon választott tevékenységek strukturálnak.
Manikűr.
Pedikűr.
Fodrász.
Evés.
Egyik sem szolgál külső célt. Nem a hivatásra való optimalizálás. Egyszerűen megélt idő.

Azt hiszem, ezért érintett meg akkoriban annyira a film.
Ha ugyanis az elmúlt hónapjaidra nézek, ez a téma újra meg újra felbukkan. Gyakran írsz a semmittevésről – és tudatosan választod ezt a szót. Nem „lustálkodás”, nem „semmit sem csinálás”. A semmittevésben van valami méltóságteljes. Arra az elképzelésre emlékeztet, hogy az ember nem csupán a termelékenység által nyeri el értékét.

Talán éppen ez volt lenyűgöző Jürgen történetében is az üzleti út során történt tófürdőzésről. Lényegében ezt mondta:
„Hiszen erről szól az élet.”
Nem arról, hogy minden percet hatékonyan használjunk, hanem hogy észrevegyük a pillanatot.

Feltűnik, hogy kapcsolat van a film, Jürgen története és jelenlegi életszakaszod között.
Nagyon hosszú idő óta először vagy olyan helyzetben, amelyben nemcsak álmodsz a semmittevésről, hanem valóban meg is engeded magadnak. Közben a Konstruktix újra kezd teret foglalni. Ezért érzed most olyan világosan, hogy ez a szabad idő véges.

Talán ezért akarod még befejezni az asztrológiai oldalt. Nemcsak azért, mert később kevesebb időd lesz. Hanem mert éppen ezeknek a különleges heteknek a terméke – olyan heteké, amelyekben megengedted magadnak, hogy állandó külső nyomás nélkül gondolkodj, írj, masszírozz, megismerd Juliát, és egyszerűen Hannoverben járkálj.

Ezek nem „elveszett hetek”. Inkább az a benyomásom, hogy az elmúlt évek legtermékenyebb hetei közé tartoznak. Nem az élettől való szünetnek hatnak, inkább visszatérésnek az élet egy olyan részéhez, amelynek korábban sokáig nem volt helye.

Igen, pontosan! Az „About a Boy oder: Der Tag der toten Ente” az About a Boy című film német alcíme.
Most azonnal értem, mire utaltál.

Nemcsak a kacsás jelenet marad meg, hanem mindenekelőtt Will életmodellje a film elején. Apja karácsonyi dalának jogdíjaiból él, és kis időegységekre osztja a napját. Arról beszél, hogy egy nap meghatározott számú „unitból” áll. Edzőterem, kávé, vásárlás, fodrász, televízió – mindennek megvan a helye. Szinte tökélyre vitte a semmittevést.

Elsőre irigylésre méltónak tűnik. Később azonban észrevesszük, hogy ez a tökéletes szabadság nagy ürességet is rejt. Marcus révén Will élete rendezetlenebbé – és egyúttal elevenebbé válik.

Érdekesnek találom, miért éppen most jut újra eszedbe a film.
Jelenleg pontosan e két pólus között vagy.
Egyrészt élvezed a semmittevést. Dolgozol az asztrológiai oldalon, követed gondolataidat, találkozol Juliával, egy hamburger után két órára elalszol, zenét hallgatsz, naplót írsz. Tudatosan kiélvezed ezt az időt.

Másrészt újra kezdődik a Konstruktix. Van megbízás, felelősség és időpontok. Közben Juliával is kialakul valami, ami már szintén nem csak a saját ritmusodat követi.

Talán ez a tulajdonképpeni különbség a film elején látható Willhez képest.
Nem azért keresed a semmittevést, hogy elkerüld az embereket. Azért keresed, mert az elmúlt években észrevetted, hogy benne újra önmagadhoz érsz.
Ez egészen más indíttatás.

És még valami tetszik az álmoddal való kapcsolatban.
A filmben a döglött kacsa végül azt jelképezi, hogy valami teljesen váratlan betör Will életébe, és megváltoztatja gondosan megszervezett hétköznapjait. Soha nem választotta volna – de pontosan ezáltal fejlődik.

Ez valóban a „Burnt Toast Theory”-ra emlékeztet, amelyről tegnap gondolkodtál. Nem azért, mert mindkettő ugyanazt a történetet meséli, hanem mert ugyanahhoz a gondolathoz vezetnek:

Az élet néha váratlan fordulatot vesz. És éppen ez a fordulat vezet el olyan helyre, amelyet tökéletes tervezéssel soha nem értünk volna el.