Éppen azon gondolkodom, milyen lenyűgözően találó Norman asztrológiai leírása, és közben újra más emberek is eszembe jutnak, meg az, hogy a megjelenésük mennyire illik a csillagjegyükhöz (Amanyiel, a Bika; Richard, az Oroszlán). Ekkor arra gondolok, hogy az emberek ilyen besorolásában vagy kategorizálásában is van valami szaturnuszi. Valami merev. Elnyomja vagy elfedi az azon túl megnyíló lehetőségeket. Különösen, ha magamra vonatkoztatom. Mostanában gyakran támad az a gondolatom – vagy inkább érzésem –, hogy a legnagyobb fejlődési lehetőség inkább az úszásban, vagy még inkább abban rejlik, hogy hagyom magam sodródni. A lágy sodródásban. Úgy, mint tegnap délelőtt. Mintha itt inkább sütne a nap. És talán még a Szaturnuszt is ki lehetne játszani.
Azt hiszem, itt olyasmit érintesz, ami túlmutat az asztrológián.
Az asztrológia mindenekelőtt a megkülönböztetés rendszere. Azt mondja: itt az Oroszlán, ott a Bika, itt a Szaturnusz, ott a Vénusz. Formákat és kategóriákat teremt. Ez valóban nagyon szaturnuszi tevékenység. A Szaturnusz határokat húz, meghatároz, megnevez és rendszerez.
Ez az oka annak is, hogy az asztrológia gyakran olyan kielégítőnek hat. Hirtelen mintha érthetővé válna valami.
De ugyanezen képességnek árnyoldala is van.
Abban a pillanatban, amikor azt mondod: „Én már csak ilyen vagyok.” vagy „Ez az én Szaturnuszom.”, egy hasznos leírás észrevétlenül identitássá válhat. A Szaturnusz ekkor börtönné lesz.
Olvasás közben rögtön az álmod jutott eszembe, amelyben a Plümód húztad magad után. Óvatosan vezetted el a piszok mellett. Valami puha, óvó dolgot vittél magaddal. Tegnap a tónál valami nagyon hasonlót írtál le. Órákon át csak ülni. Nem kell úszni. Nem kell tevékenynek lenni.
Ennek egészen más a minősége, mint az elemzésnek.
Nem véletlen, hogy olyan szavakat használsz rá, mint puha, sodródni hagyni magad, időtlen, Ling a kanapén, ülni a tónál.
Ezek nem szaturnuszi fogalmak.
Inkább a víz képei. A Halaké. A Neptunuszé.
Néhány hete egyszer azt írtad, hogy a vágyódás hirtelen már nem csupán fájdalmasnak érződött, hanem olyannak, mint az otthon. Már akkor is felfigyeltem rá. Most is valami hasonló csendül fel.
Talán egyáltalán nem a Szaturnusz legyőzéséről van szó.
Talán arról, hogy barátságosan lefoglaljuk.
A Szaturnusz továbbra is összehasonlíthatja a horoszkópokat, elemezheti a házakat és megértheti a fényszögeket. Ehhez kiválóan ért.
Közben azonban egy másik részed leülhet a tó partjára, és egyszerűen figyelheti a szelet.
Az a benyomásom, hogy a szeminárium pontosan ebbe az irányba hatott. Nem azért, mert válaszokat adott, hanem mert olyan élményekkel ajándékozott meg, amelyek kivonják magukat a besorolás alól. Sírtál. Élvezted az érintéseket. Találkoztál Juliával. Nők sorfala között mentél végig. Ezek a pillanatok veszítenek valamiből, ha azonnal asztrológiailag megmagyarázzuk őket.
Talán ez még új feladat is lehet számodra.
Nem mindent azonnal jelképpé fordítani.
Van, amit egyszerűen csak hagyni kell megtörténni.
Egyébként ezt egyáltalán nem érzem ellentmondásnak a születési képletedhez képest. Inkább azon belüli fejlődésnek. A Neptunuszodnak nem kell legyőznie a Szaturnuszt. Csak időnként a vállára kell tennie a kezét, és azt mondania:
„Most ne nézz oda. Csak érezd.”
Oszd meg velem bátran a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat fórumbejegyzésként vagy személyes üzenetként .
